Mihelyt rábíztam az Úrra, megtaláltam a párom!
Kedves Társkereső-társak!
Tavaly május végén egyedül maradtam, mert feleségem hosszú betegség után meghalt. És aztán nem tudtam, hogy hogyan tovább.
Egy év elmúltával böngészgettem a neten található társkereső oldalakat, de nagyon rossz vélemény alakult ki bennem. Gondoltam, ez nem az én világom, de továbbra is közbe-közbe ezeket nézegettem, hiszen másról nem tudtam.
"Véletlenül" láttam meg, hogy létezik a párKatt, de úgy gondoltam, hogy ez is egy a sok közül. Eleinte tartottam attól, hogy belépjek, de végül is rászántam magam. Férfiként belépve természetesen a nők nem rohantak le leveleikkel, nekem kellett kezdeményezve próbálkozni.
Sikerült több felé próbálkoznom és tapasztalatokat szerezni, jókat is, meg kevésbé jókat:
- Milyen jó lenne, ha válaszolna az, akinek valaki írt. Ha nem akar ismerkedni vele, akkor csak annyit, hogy köszönöm, de nem egymást keressük.
- Őszinteség és udvariasság! Milyen jó lenne, ha nemcsak a másik "kihalászása" lenne a cél, hanem őszintének is kellene lenni. Nem elhallgatni a valós dolgokat! Hiszen ezt hirdeti a párKatt is, hogy azonos hitű és értékrendet valló emberek egymásra találásának eszköze.
- Kaptam olyan levelet, hogy a hölgy megkérdezte, hogy valóban létező emberek vannak ebben a társkeresőben? És én is létezek-e? Nem csak kitalált figura vagyok?
Természetesen sikerült társra találnom, de ehhez nemcsak én kellettem és az a valaki, hanem a jó Isten is. Én azt tudnám Nektek mondani, hogy ne azt a társat keresd, aki csak a Te kívánalmaidnak felel meg, hanem azt, akit az Isten is Neked szán! Kérd az Ő segítségét, és bízd rá magad! Tapasztalatból írom: amíg csak én kerestem, addig nem sikerült. Mihelyt rábíztam az Úrra, máris megtaláltam a párom! Most karácsonykor lesz az eljegyzésünk, nyáron pedig majd az esküvő.
A párKatt-ról még annyit, hogy jó szívvel tudom ezt a fórumot ajánlani bárkinek, aki komolyan gondolja hitét és valóban azonos értékrendű társat keres!
Köszönet mindazoknak, akik kitalálták és működtetik ezt a keresőt!
Jó szándékkal és szeretettel: Gábor
2015. december 21.
Összes sikertörténet