Eljegyeztük egymást, és az őszi esküvőnket tervezgetjük

Kedves Párkattosok!

Szeretnénk megosztani veletek örömünket: eljegyeztük egymást, és az őszi esküvőnket tervezgetjük.

A történetünk közel másfél évvel ezelőtt kezdődött az első üzenetváltással. Kicsivel több, mint egy hónappal később találkoztunk először. Hosszas levelezést és találkozgatást követően 11 hónappal ezelőtt kezdtünk együtt járni. Vonzott a másik fél, jól éreztük magunkat a másik társaságában, próbáltuk minél több helyzetben megismerni egymást, ezért megszaporodtak a közös programok, találkozások. Fokozatosan mélyült a kapcsolatunk, míg végül egy fiatal pároknak szóló MÉCS hétvége után nem sokkal, a május elsejei hosszú hétvégén egy egyfordulós kérdezz-felelek "játék" során - ahol a fiú a kérdező és a lány a válaszoló - elköteleződtünk egymás mellett. 

Hogy mi húzódik e rövid történet mögött? Elsősorban hit és remény. Gondviselésre hagyatkozás, Isten segítségének kérése, de ugyanakkor tettek és cselekedetek. Rengeteg kérdés merült fel bennünk, különösen a kapcsolat elején. Fokozatosan nyíltunk meg egymásnak, tártunk fel egyre többet önmagunkból, s már voltak közös élményeink is, melyekre örömmel gondoltunk vissza. Tisztában vagyunk azzal, hogy ami velünk történik, Isten végtelen jóságának, irgalmának megnyilvánulása. Ő nem elégszik meg fél megoldásokkal. Sokkal jobbat, többet ad, mint amit legmerészebb álmunkban el tudunk képzelni. Ezt tapasztaljuk meg az egymás iránt érzett mélységes szeretetben, tiszteletben. Olyan jó ezt megtapasztalni! Éppen ezért bátorítunk minden társkeresőt, merjenek kérni és lépni, nyitottnak lenni és hinni, hogy a "csoda" velük is megtörténik. 

Köszönjük a párKatt.hu csapatának a lehetőséget, hogy találkozhattunk, a programinfókat, lelki táplálékokat és persze az akciós nyereményként kapott vacsorautalványt.:-) Kérjük Isten áldását továbbra is munkájukra. 

Anna és Imre

2015. május 28.

Összes sikertörténet

Társkereső. Házastárstaláló.
katolikus • anonim • megbízható • profi


Regisztrálok