Budapest két szomszédos kerületében éltünk

Kedves Párkatt Csapat!

Én úgy látom, valamennyire még most, ebben az abszolút digitális világban is ciki interneten ismerkedni, mert az emberek többsége rögtön a "húspiac" jellegű társkeresőkre asszociál, vagy felteszi azt a nem mindig helyénvaló kérdést, hogy "miért nem jársz inkább társaságba?" - így aztán sok keresztény fiatal sem mer belevágni a netes párkeresésbe. Hozzájuk szeretnék szólni a mi történetünkkel.

A párommal (aki már a férjem) 2018 elején ismerkedtünk meg itt, a Párkatton. Hamar kiderült, hogy nagyon hasonló a világnézetünk, a személyiségünk, a hobbijaink, de még a munkánk is - ráadásul Budapest két szomszédos kerületében éltünk - és mégsem találkozunk volna az oldal nélkül soha.

Egy évvel később összeházasodtunk, tavaly pedig megszületett a kisfiunk. Család lettünk, a megismerkedésünktől számítva bő három év alatt. Ha nem regisztráltunk volna, lehet, hogy még most is párt keresnénk - csak egyre görcsösebben. Egyszóval megéri. Megéri regisztrálni is, és kitartóan próbálkozni is.

Mindenkinek sok sikert kívánok, kívánunk!

Emese és Csaba

A kép illusztráció

Összes sikertörténet

Társkereső. Házastárstaláló.
katolikus • anonim • megbízható • profi


Regisztrálok