Örökre egyedül maradok?

A távlat és a nyugtalanság titka

Húszas éveimben egyedül voltam, és ezt sokszor élveztem is. Azt vacsoráztam, amit akartam. Ha kedvem támadt, elmentem egy hétre túrázni. Ha külföldön találtam munkát, odaköltöztem. A kevésbé önző előnyök közé tartozott, hogy több időt, energiát fordíthattam barátságok építésére és az önkéntes szolgálatra.  

Összességében mégis nehezen éltem meg az egyedüllétet. Voltak iszonyúan magányos időszakok, amikor nem tudtam, megajándékoz-e valaha a Jóisten életre szóló társsal. Néha olyan voltam, mint egy elektromos vezeték, amit elvágtak: a beteljesületlen vágyakozás feszültsége mások számára bántó módon csapódott le. Irigykedtem házas barátaimra. Nem tudtam a magányt mindig könnyed kiegyensúlyozottsággal, erős hittel és töretlen derűvel átélni. Vidámság és kedvetlenség, megelégedettség és sóvárgás, tisztaság és bűn között botladoztam.    

Bárcsak segített volna valaki, hogy az egyedüllétet az örök élet fényében tudjam megérteni és megélni! Azt hiszem, akkor eredményesebben, boldogabban, Isten nagyobb közelségében tölthettem volna azokat az éveket.

Hatalmas remény biztos alapja

Az örök élet távlata mindent megváltoztat, az egyedüllétet is. Örök élet alatt az „új eget és új földet” értem, amiről Isten a Bibliában beszél. Ez a jövő a legmerészebb álmainkat, a legnagyobb reményeinket is felülmúlja: világunk megújul, újjáteremtődik, tökéletes hely lesz, ahol nem lesz többé bűn, szenvedés, betegség, könny, fájdalom, halál.

Az új teremtés még a Paradicsomnál is csodálatosabb lesz, mert Jézus testi valójában jelen lesz, és a lakói soha nem esnek bűnbe, mint Ádám és Éva. Vagyis a világ tökéletes jövője messze felülmúlja tökéletes múltját. A Paradicsom olyan volt, mint egy porcelánváza: szép, de törékeny. Az új teremtés olyan lesz, mint az Alpok hegyvonulata: lélegzetelállító és rendíthetetlen.

Tökéletlen emberek vagyunk, de tökéletes jövő várományosai, ha a hit által a tökéletes Üdvözítővel egyesülünk. Bizonyosak lehetünk abban, hogy vele ez a jövő vár ránk. A Szentírásban ez a bizonyosság a remény. Ennek fényében pedig a jelent is másként látjuk. A remény minden élethelyzetben, az egyedüllét nehézségeiben is megerősít. Nyugtalanabbul várjuk az új teremtést, s ez a nyugtalanság boldogabbá tesz.

Hogy boldogabb legyél, légy nyugtalanabb!

Magányos éveimben sokszor voltam elégedetlen. A legszebb élményeimet is elrontotta, hogy közben arra vágytam, bárcsak megoszthatnám valakivel.

Az örök élet utáni erős vágyakozás boldogabbá tesz, mert nyugtalanabbá tesz. Ellentmondásnak tűnik, pedig nem az. Pál apostol rendkívül nyugtalan ember volt: azt mondta, nekilendül, és fut az égi hivatás jutalmáért, amelyre Isten meghívta (Fil 3,13-14). Ugyanakkor azt is mondta: megtanulta, mi a boldog elégedettség titka bármilyen körülmények között (Fil 4,12). A kettő ugyanis szorosan összetartozik.

Azért növekszik bennünk az elégedetlenség az egyedülléttel (vagy a munkánkkal, a házasságunkkal, az autónkkal, a gyerekeinkkel vagy bármi mással) kapcsolatban, mert azt a személyt vagy dolgot nagynak látjuk, az örök életet pedig kicsinek. Ha egy pénzérmét a szemed elé teszel, az egész égboltot eltakarja.      

Ha a jelen körülmények nagyobbnak tűnnek, mint az örök élet, akkor elveszítettük a távlatot. Ilyenkor olyasmire terheljük a boldogság iránti igényünket, ami nem ekkora súlyra van „tervezve”. Házastárstól, baráttól, egy nyaralástól vagy egy teljesítménytől várjuk, hogy boldoggá tegyen – amire ezek nem képesek.     

Családi állapotunk az örök életben

Aki így él, mindig boldogtalan marad. Ha Isten jobb állással ajándékoz meg, de nekünk továbbra is fontosabb a munka, mint az új teremtés, akkor mindenáron a sikerre hajtunk – vagy ha elveszítjük, összeomlunk.

Ha a társ utáni vágy elhomályosítja a Krisztussal töltött örök életet, akkor túlzott várakozásaink elviselhetetlen súlyával túlterheljük az Istentől kapott jövendőbelit – vagy megkereseredett, cinikus, boldogtalan szinglik maradunk. A boldogtalan egyedülállóból boldogtalan házastárs és boldogtalan szülő lesz – míg csak be nem lép és a középpontba nem kerül az örök élet.

Istennek fontosabb a perspektívánk változása, mint a családi állapotunké. Ha az örök élet válik a legfontosabbá, és csalódunk a házastársunkban vagy a gyerekünkben – vagy nincs vágyott férjünk, feleségünk, gyermekünk –, az fáj, de nem tör össze, mert tudjuk, hogy miénk a tökéletes örök élet. Ez a tőkesúly a hajónkban, ami megtart a földi élet csalódásai, elszalasztott lehetőségei, tragédiái közepette.

Minél nyugtalanabbul várjuk az új teremtést – minél inkább az foglalja le gondolatainkat és érzelmeinket –, annál kevésbé rengetnek meg ennek az életnek a kudarcai, és annál inkább tudunk minden ajándékot nem végcélnak, hanem az örök élet felé mutató útjelzőnek látni. Minél nyugtalanabbá válunk, annál boldogabbak vagyunk.

Aki nem él házasságban, egyedülállóként határozza meg magát. Ám Jézus tanításából úgy tűnik, hogy az örökkévalóságban mindannyian egyedülállók leszünk. Az új teremtésben „nem nősülnek és férjhez sem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok az égben.” (Mk 12,25)

Nem a családi állapotunk határoz meg minket örökre, hanem az, hogy Krisztus tökéletes jelenlétét élvezzük. Ez azt jelenti, hogy egy Jézust szerető egyedülálló sokkal jobban hasonlít egy Jézust szerető házashoz, mint egy másik egyedülállóhoz, aki nem ismeri az Urat. Örökké ismerni fogjuk Jézust, és ő örökké szeretni fog minket. Ez messze fontosabb az identitásunk szempontjából, mint a családi állapotunk.

Ne úgy tekints hát magadra, mint aki senkinek sem kell házastársul; hanem úgy, mint akit Jézus örökre szeret. A legtöbb egyedülálló életében lesznek magányos, vágyakozással teli pillanatok és időszakok, és lesznek helyzetek, amikor annyira kínos, hogy a társaságban ő az egyetlen szingli. Én magam legalábbis így éltem meg. De ha ismerjük Istent, és tudjuk, milyen jövőt szán nekünk, és ennek a jövőnek a fényében tekintünk magunkra, akkor már most, a jelenben nagyon boldogok lehetünk.

párKatt.hu (Forrás: Stephen Witmer/DesiringGod.org)

További írások, videók