Írtam egy rosszul megfogalmazott levelet - és most az eljegyzésünkre készülünk!
Sziasztok, kedves Párkeresők!
Arra biztatok mindenkit, aki már régebb óta fent van a párKatton, hogy ne adja fel a reményt, még ha nem tud jól levelet írni, akkor se :) Én is több mint egy év után találtam rá a frissen felregisztrált Erzsikére. Az első találkozáskor beleszerettem, és már nem mentem el a következő hétre tervezett párkereső hétvégére. Egy rosszul sikerült fényképre írtam egy rosszul megfogalmazott levelet, és most már a novemberi eljegyzésünkre készülünk.
- Nagyon izgatottan mentem az első randira, mert régi iskolavárosomban találkoztunk, Kecskeméten. Égi jelnek vettem, hogy Árpi éppen ezt a szép várost gondolta első találkozásunk helyszínére, mert én is ezt a várost gondoltam ki. Azóta már sok helyre elmentünk együtt, kihasználva a nyár szépségeit.Nagyon hálásak vagyunk, hogy ebben a nem normális világban segítettetek nekünk egymásra találni!
Köszönettel:
Árpi és Erzsike
2014. szeptember 21.
A történet szomorú folytatása itt olvasható.
Összes sikertörténet