A legmegrendítőbb történet
Kedves párKatt csapat,
Menyasszonyomat, Erzsikét itt a párKatton ismertem meg. Két hét levelezés után az első találkozáskor nagyon kellemes meglepetés ért, mert egy sokkal szebb, vidámabb lánnyal találkoztam, mint a képernyőn láttam és a levelezésből gondoltam. Nagyon hamar egymásba szerettünk, és fél év múlva már el is jegyeztük egymást.
Sajnos egy igen súlyos betegség közbeszólt. Ekkor megismerhettem párom egy másik oldalát is. Hónapokon át tartó mesterséges táplálás, infúziók, nagy fájdalmak, kényszerű tétlenség közben is barátaimról, családomról érdeklődött. Míg mások sokat panaszkodtak, mi a körülményekhez képest játszottunk, olvastunk, szókirakóztunk. Igen tanulságos volt látni, hogy a mogorva nővérkéket hogyan változtatta kedvessé, barátságossá hihetetlen élni akarásával és mindenki felé sugárzó kedves szeretetével.
Sajnos a betegség erősebb volt, és már odafentről nézi szeretteit.
Ha az emberekben csak tizedannyi kitartás és szeretet lenne, mint eltávozott menyasszonyomban, sokkal jobb lenne a világ.
Árpi
2015. július 15.
Árpi és Erzsike korábbi levele itt olvasható.
Továbbra is szeretettel és imával gondolunk rájuk - bizonyára nemcsak mi, a párKatt.hu csapata, hanem mindazok, akik ismerték őket a párKatt-programokról, vagy olvassák itt a történetüket.
Összes sikertörténet