A civilizációk nyolc életfázisa
Alexander Tyler skót filozófus a civilizációk felemelkedésének és hanyatlásának szakaszait írja le. Hol tartunk, merre tovább?
Tyler gondolatmenete megvilágítja és történelmi távlatba helyezi napjaink eseményeit. Íme a nyolc fázis:
1. A megpróbáltatásoktól a lelki érlelődésig
A nagy civilizációk a szenvedések olvasztótégelyében formálódnak. A zsidóság négyszáz évig élt egyiptomi szolgaságban. Az egyház háromszáz éves keresztényüldözésből nőtt ki. A nyugati kereszténység felemelkedését a hanyatló római birodalom és a barbár népvándorlás zűrzavaros időszaka előzte meg. A megpróbáltatások és az igazságtalanságok megérlelik a lelket. A szenvedés bölcsességre, fegyelmezettségre nevel és igazságos megoldások keresésére indít.
2. A lelki érlelődéstől a bátorságig
A szenvedés olvasztótégelyében megacélozódott lelkekben megszületik a bátorság és a készség komoly áldozatok vállalására. Nagy formátumú vezetők lépnek fel, akik bátorságra és áldozatvállalásra - akár életük feláldozására - szólítják az embereket, hogy jobb, igazságosabb világot teremtsenek a jövendő nemzedékek számára. Akinek alig van valamije, annak alig van vesztenivalója. Az ilyen ember könnyebben tud olyan ügyért élni, ami fontosabb önmagánál és saját kényelménél. Küzdelem kezdődik, amelyhez nélkülözhetetlen a bátorság, a lelki fegyelmezettség és a többi erény.
3. A bátorságtól a szabadságig
A bátorság győzelmet arat az ellenség fölött. Kivívja a szabadságot, megteremti az igazságosságot. Civilizáció születik, amely a legmagasztosabb eszményekben gyökerezik. Sokan élnek még azok közül, akik élen jártak a harcban, s akik már nem, azok emléke is eleven. A szabadságot megszerző erényeket és a hősiességet még nagyra becsülik. Még közösek az eszmények, amelyekért a megpróbáltatás éveiben küzdöttek.
4. A szabadságtól a bőségig
A szabadságból nagyobb jólét fakad, mert a civilizáció még mindig az áldozatvállalás és a kemény munka erényei alapján működik. Ekkor azonban megjelenik az első veszedelem: a bőség. Amiben dúskál az ember, az rátelepszik, és önálló életet kezd élni. Közben háttérbe szorulnak a küzdelmek, amelyek bölcsességre, önfegyelemre nevelik a lelket.
Jézus azt mondta, az ember élete nem a vagyon. De próbáljuk csak egy olyan kultúrában hangoztatni ezt, amely éppen ízlelni kezdi a bőséget! Az ilyen kultúra a korábbi áldozatok füstjéből él; tagjai egyre kevésbé hajlandók áldozatot hozni. Az eszmények jelentősége elhalványul, a bőség elnehezíti a lelkeket. Az áldozatok, a fegyelmezettség és az erények, amelyek felvirágoztatták a civilizációt, mind idegenebbé válnak a társadalom lelkiismeretétől; inkább gyümölcseik élvezete kerül középpontba.
5. A bőségtől az önelégültségig
Az önelégült egyre kevésbé törődik a baljós folyamatokkal, amelyek aláássák egészségét és jólétét. Minden szépnek és jónak tűnik, tehát bizonyára az is. Csakhogy a valóságban megrendültek az alapok, megcsappantak a források, repedezik az infrastruktúra. Az erények, az önfegyelem, az eszmények még inkább elhomályosulnak. Akik megkongatják a vészharangot, azokat félelemkeltéssel, vaskalapossággal, szélsőséges ítélkezéssel vádolja az önelégült többség.
6. Az önelégültségtől az érdektelenségig
Az önelégült társadalom immár tudomást sem hajlandó venni a zavaró folyamatokról. Teljes érdektelenség uralkodik. Az emberek nemigen foglalkoznak az előző nemzedékek áldozataival, egyre kevésbé gondolnak arra, hogy munkájukkal hozzá kell járulniuk a közösség javához. A "civilizációs", polgári szemléletet növekvő egyénközpontúság váltja fel. Hol van már a másokért vállalt munka és áldozat! Mind többen élnek korábbi áldozatok tetemein. Igénybe vesznek szolgáltatásokat, de hacsak tehetik, nem fizetnek értük. Elenyészőben a kemény munka, az önfegyelem.
7. Az érdektelenségtől a függésig
Egyre kevesebb emberben vannak meg a közösségért végzett munkához szükséges erények és lelkesedés. A hajdani szenvedések és az áldozatok, amelyek felépítették a kultúrát, immár távoli emlékek. A fegyelmezettség, a munka "túl nehéz". A közgondolkodás a rászorultság, a függés felé billen. Bármilyen szenvedés elviselhetetlennek tűnik. A megoldást azonban nem az erényben látják. A civilizáció, amely hosszú évek óta mások áldozataiból él, ragaszkodik hozzá, hogy "mások" oldják meg a bajait. Növekszik az állami, társadalmi megoldások iránti igény. Ez viszont erősíti a függést, hiszen a megoldást nem az emberi erény és a helyi, családi áldozatvállalás jelenti, hanem a központi intézkedések.
8. A függéstől a megpróbáltatásokig
A függés erősödésével együtt erősödik a központosított hatalom. A függőségben élő ember egyre alkalmatlanabb és reményvesztettebb. Megmentőjét az erős, központosított hatalomban látja. Az ilyen hatalom azonban korrumpál és egyre jobban beavatkozik az emberek életébe. Növekszik az igazságtalanság. Ám a függőségben élők nem ismernek más megoldást. Mire idáig jutnak, addigra a család és az emberi erények (a civilizáció alapjai) helyét gyakorlatilag átveszi a központi hatalom, amely egyre zsarnokibb és mohóbb. A civilizáció elpusztul, mert a függőségben élő emberekben nincsenek meg a küzdéshez szükséges erények. Vagy pedig megjelenik egy erősebb népcsoport, amely megszállással vagy betelepüléssel elsöpri a dekadens civilizáció utolsó nyomait is, és meghonosítja saját kultúráját. Akárhogyan is, de a társadalom visszakerül a szenvedés olvasztótégelyébe, míg csak a megpróbáltatások és a küzdelmek meg nem termik újra a bölcsességet, az erényt és a bátorságot, amellyel elkezdődhet, poraiból feléledve, egy új civilizáció.
A történelem civilizációk felemelkedésének és hanyatlásának sorozata. Öröknek hitt, rettegett, majd semmivé foszlott hatalmasságoké, az ókori birodalmaktól az oszmán birodalmon át a Szovjetunióig. Az ezeresztendős nyugati kultúra, amelybe születtünk, hatalmas civilizációt, fejlődést, művészetet teremtett. Fájó szívvel olvassuk az idők jeleit, melyek mindinkább arra mutatnak, hogy ez a korszak is leáldozóban van.
Mi az, ami maradandó, ami átmenthető? A kereszténység igaz tanítása, a hiteles evangéliumi értékek. A szent életpéldák. Ha kell, a vértanúság magvetése. Az erények. Ezek teremnek új életet. Ezeket érdemes munkálnunk magunkban és környezetünkben. Derűs szívvel, mert az évszázadok és a civilizációk jó helyen vannak a történelem Urának kezében.
párKatt.hu (Msgr. Charles Pope írása nyomán)
Hozzászólnál? Várjuk véleményedet a fórumon!