Az örömtelenség igazi oka

Korunkban könnyen kapható a testi intimitás, mégis sok a boldogtalan kapcsolat és a magányos, örömtelen ember. Az ok felismerése fél gyógyulás.

Az öröm nem átmeneti feldobottság, hanem tartós lelki derű. Némi köze van a külső körülményekhez, de nem csak azokra vezethető vissza. Hiába gazdag vagy sikeres valaki, hiába van párkapcsolata, mégis lehet örömtelen. Ugyanakkor vannak, akik nélkülözés, sőt szenvedések közepette is derűsek. Az öröm ellentéte ugyanis nem a szenvedés, hanem az önzés.

Az öröm forrása az ajándékozás: időnk, energiánk, türelmünk, erőnk odaadása mások javára. Aki áldozatot hoz másokért, abban megszületik az öröm, még ha szenvedéssel jár is az önfeláldozás. Aki nagy áldozatra képes, másokban is tiszteletet ébreszt.

Az önzés viszont a maga javát keresi, olykor a bűnig jutva. Átmeneti feldobottság kísérheti, de igazi belső örömet nem hoz. Előbb vagy utóbb kiábránduláshoz vezet. Az önzés nem ébreszt tiszteletet, akár magunkban, akár másban szembesülünk vele.

A társadalom minden rétegében vannak nagylelkű, áldozatos, örömteli emberek, akik odaadóan dolgoznak, szeretetből a másik emberért. Hasonlítanak Krisztushoz, aki önmagát ajándékozta, sőt életét adta azért, hogy örök életünk legyen. Ám szenvedései ellenére teljes, boldog emberi életet élt: „Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek is.” (Jn15,11)

Az evangélium örömhír, de nem hallgat a szenvedésről sem. Két fajtáját különbözteti meg: azt, amiről nem tehetünk, és azt, amit magunknak okozunk. Az ártatlanul elszenvedett testi vagy lelki szenvedéssel kapcsolatban az Egyház arra tanít, hogy értelmet adhatunk neki, ha Krisztus szenvedésével egyesítjük és felajánljuk. A magunknak okozott szenvedésre pedig – amely a bűnnel jár – a bűnbánat szentségében nyújt vigaszt. Emellett óv az önzéstől és a bűntől, amivel saját magunknak (is) okozunk szenvedést, esetleg csak évek múltán, de bizonyosan. Mindkét esetben Krisztus örömét őrzi és erősíti bennünk. 

Krisztus példája nyomán így fogalmazhatjuk meg az öröm forrását: az öröm abból fakad, hogy önmagunk odaadása által életet adunk valaki(k)nek. Az életadás nem kizárólag egy új emberi élet elindítását jelenti, bár természetesen azt is. Számtalan más formája is lehet, ha jelentését így fogjuk fel: valakit igazságban és szeretetben építeni, növelni, segíteni. Nincs ember, akinek ne volna rá lehetősége. A legapróbb gesztus, a leghétköznapibb munka is eszköze lehet. Mindennap megszülethet bennünk az öröm.  

párKatt.hu   (P. Check nyomán)

További írások, videók