Esélyem sem volt, hogy bárkivel is kapcsolatba kerüljek

Kedves párKatt, Kedves Párkeresők!

Szeretnénk Veletek megosztani történetünket és örömünket, hogy 2016 júliusában Isten szent színe előtt is összekötöttük életünket. Fogadjátok sok szeretettel kicsit rendhagyó történetünket.

Gábor:

Nem szokásos formában szeretném leírni a történetemet. Inkább egy őszinte buzdító üzenetet írok Nektek. Azoknak, akik elkeseredtek, vagy már kezdik feladni a reményt, hogy valaha párt találnak.

Együttérzek mindazokkal, akiket kezdi elhagyni a hitük a párkeresésben, hiszen 4 éve még szinte reménytelen helyzetben voltam. Nem csak a párkapcsolat tekintetében, hanem az életemet tekintve is.

4 évvel ezelőtt, 28-29 évesen esélyem sem volt, hogy bárkivel is kapcsolatba kerüljek. Reménytelen depresszióban töltöttem a 20-as éveimet, ami lehetetlenné tette, hogy lányokkal komolyabban ismerkedjek. A helyzetemet tovább nehezítette, hogy kiskoromtól kezdve szorongó, befelé forduló ember voltam (kezdek ebben változni, hála Istennek).

A Jóisten azonban képes csodákat tenni. Ezt már nem csak hiszem, hanem tudom is. Ne adjátok fel a reményt! Bízzatok Benne!

Édesanyám 2013-as elvesztése után (édesapámat már korábban elveszítettük) az Isten úgy vett karjaiba, mint a tékozló fiút az édesapja. Tehát összeomlás helyett megtértem. A kezdeti extra energia, amit kaptam Tőle, kinyitotta a szemem új dolgokra. Elkezdtem csak egy picit másképp élni, mint azelőtt. Derűsebben.

A Tőle kapott ingyen energia viszont hamar kezdett fogyni. Cselekvésre buzdított, és megtettem kezdetben apró lépéseket, amiket éreztem, hogy Ő kér. Gyakran izzasztó kérései voltak, de mindig pont olyan nehéz kihívást állított elém, amivel épp egy picit kellett az aktuális szintemet átugranom. A legelsőt elárulom: el kellett mennem egy Döntés hétvégére, legyőznöm ezzel az antiszociális belső énemet. Nem volt egyszerű, de megcsináltam. Majd jöttek sorra az újabb apró lépések. Lassan-lassan elkezdtem feltűnni a templomunk közösségében is, ahol "véletlenül" mindig segítenem kellett valamiben.

Így egyre több embert ismertem meg. Elkezdtem nyitni a világ felé. Moziba, koncertre jártam egyedül, ami révén megtanultam egyedül is jól érezni magam. Nem keseredtem el azon, hogy egyedül nézem a filmet, hogy nincs mellettem senki. Ez is fontos volt. Ezalatt komoly lelki életet éltem, sokat és hosszan beszélgettem a Jóistennel.

Egy év után eljött az az idő, amikor már vágytam egy lányra. Kértem Őt, hogy valahogy segítsen, és újra csoda történt. Megtetszett valaki, akivel beszélgetni kezdtem. A dologból semmi nem lett, de nem is ez a lényeg. Elhívtam a lányt randizni, amire az utóbbi években nem volt példa, és ez a lényeg. Nem vettem könnyen ezt az akadályt, de Isten ebből a helyzetből is kiemelt. Bele kellett merülnöm az érzésbe, ki kellett próbálnom, milyen, ha nemet mondanak. Azt akarta, hogy tapasztaljak.

Közben megismertem Pál Feri előadásait, és sok hasznos üzenetet kaptam általuk. Mindamellett, azt hiszem, így ismertem meg a párKatt oldalát is. Elárulom, befizettem magam egy évre, és sem képet, sem a profilomat nem volt bátorságom feltölteni. Szorongtam. Lepörgött egy év úgy, hogy párszor végignéztem a kereső által kidobott lányokat, és azt soroltam magamnak, hogy ki az, aki elhajtana engem.

Egy év így telt el, miközben egyre erősebbé váltam és egyre jobban vágytam egy barátnőre. Majd újra kért tőlem az Úr: el kellett mennem egy PálFeris bringatúrára. Elmentem, és bár a szorongásom miatt kevés emberrel álltam csak szóba, teljesítettem a túrát, amit élveztem is, csak épp a társaságnak nem váltam szerves részévé. Viszont a kedves feleségem is ott volt a túrán, akiről kiderült, hogy regisztrálva van a párKatton. :)

Hazaérve szinte lendületből befizettem magam még egy évre a párKattra, és 1-2 hónap elteltével képet és szöveget is töltöttem fel magamról! Sokan derülhetnek most az írásomon, de nekem ezek olyan lépcsőfokok, mint a magasugróknak, amikor 2 cm-enként emelik a lécet. A léc emelője a Jóisten. Én ebben hiszek.

A párKattos pályafutásom alatt meglehetősen passzív voltam, nem igazán kezdeményeztem, nekem viszont írt 4-5 lány. A 4-5 lány között ott volt a feleségem is, aki rám talált, hiszen ismerős voltam neki a túráról. Nyilván volt mivel elkezdeni a levelezést. A többi már sejthető... ;)

Néhány dolog, amire rájöttem:

· Sem a lányoknak, sem a fiúknak nem ciki, ha a lány kezdi a levelezést. Ez egy ódivatú berögzült szokás, hogy mindenképp a fiúnak kell lépnie először. Az ún. 'nulladik' lépést igenis megteheti a lány is. A boldogság a tét, fenébe a megfeleléssel! Ha a feleségem rám vár, még mindig a párKatton néznénk egymás profilját. :) Nincsenek szabályok, csak a cél a fontos.

· Keresni kell a kihívásokat. Hallgatni, hogy vajon a Jóisten mit talált ki megint nekünk, és mit kér tőlünk. Azt szeretné, hogy változzunk, fejlődjünk. Ezzel dicsőítve Őt. Azt kell megtenni, ami már egy kicsit kellemetlen, kicsit ciki. Pl. ha egy csinos lánynak ciki szoknyát felvennie, akkor lehet, hogy neki épp azt kell megtennie.

· Mindig pont akkora kihívások elé állít minket a Jóisten, amivel még elbírunk. Akkor is, ha nem úgy tűnik. Ő megad mindent, amire éppen szükségünk van.

Zsuzsi:

A fenti történetbe én a bringatúrán szálltam be. :) Mit sem sejtve Gábor szorongásairól, nagyon örültem, amikor egy-egy szakaszon mellém hajtott, és egymás mellett, jókat beszélgetve, együtt tekertünk (úgy tűnik, azon kevesek közé tartoztam, akikhez volt mersze odatekerni és szóba elegyedni :).

Emlékszem, valami elromlott a bringámon, és fura hangokat adott ki. Nem kellett sok idő, Gábor már ott volt mellettem, és segített megszerelni a sárhányót. Ez újabb okot adott a beszélgetésre. Aztán egy éles kanyarnál állítólag faképnél hagytam, amire én nem emlékszem :) - neki viszont ez elég volt arra, hogy azt gondolja, hogy engem ő egyáltalán nem érdekel. Ez persze nem így volt, viszont a bringatúrán többek között ezért sem kérte el az elérhetőségemet, így kicsit várni kellett a történet folytatására. :)

Egészen addig, amíg fel nem fedeztem a párKatton (egyszer, amikor beléptem, ő is online volt az akkorra már kitöltött profiljával). Ráismertem, és nem gondolkodtam sokáig, írtam neki pár sort, amire ő egy hihetetlen hosszú levéllel válaszolt. Innen már ment minden a maga útján. Pár hét múlva elhívott randizni, ahol már mindketten azt éreztük, hogy egészen eddig egymásra vártunk.

Nem feszengtünk egymás társaságában, nem voltak kínos csendek. Ha aznap épp nem lettem volna online, amikor felfedeztem őt a párKatton, talán sosem leltünk volna újra egymásra, mert a keresőfelület mindkettőnk számára úgy volt beállítva, hogy nem fértünk volna bele a másik 'kívánságlistájába'. Egy korábbi személyes találkozás emléke azonban felülírta ezt a 'kívánságlistát'. :)

Bátorításképp épp ezért szeretnék biztatni mindenkit, hogy vegyetek részt a különféle programokon, mert talán van egy lány/fiú, akinek csupán a profilja alapján nem írnál, de miután egy programon néhány szót váltottatok, már szívesen megismerkednél vele.

A párKatt működtetőinek pedig szeretnénk megköszönni, hogy teret biztosítottak nekünk is és teret biztosítottak/biztosítanak még sok-sok párnak a megismerkedésre. Nagyon hálásak vagyunk ezért, és kívánjuk, hogy sok-sok áldással és kegyelemmel működhessen még nagyon sokáig az oldal, hiszen a sikertörténetek is tanúsítják, hogy mennyire hiánypótló ez a kezdeményezés.

Szeretettel,

Zsuzsi és Gábor

UI. Eleinte úgy terveztük, hogy képet is küldünk, de a történet végül személyesebbre sikerült, így saját képet nem küldenénk.

Ezért a képünk csak illusztráció

Összes sikertörténet